Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A vedléssel a madár régi tollazatát cseréli újra. Nem olyan jellegű vedlésről van szó, mint a kutyák vagy macskák esetében, bár alapjában véve hasonló a dolog, mivel a régi tollak kihullanak és helyükön újak nőnek. Első látásra kissé meglepő, de teljesen normális folyamat.

Repülni azért még tudnak

A vedlés minden madárfajtánál más és más módon zajlik, sőt még az azonos fajtán belüli egyedeknél is eltérő lehet.

Az év adott időszaka, a környezet hőmérséklete, az állat étrendje, valamint a tojásrakás mind-mind jelentős szerepet játszanak abban, mikor fog a madár vedleni és mennyi ideig fog tartani a tollcsere. Minden madár kivétel nélkül legalább évente egyszer vedlik, ami a repülési képességét természetesen nem érinti. Egyes madarak évente akár háromszor is újratollasodhatnak. Bizonyos éghajlatok alatt a vedlés folyamatos, egész éven át tartó folyamat.

Először a begyén és a fején kopaszodik

A vedlési ciklus általában a költési időszak után, nyár végén kezdődik, és a pajzsmirigy vagy hipofízis működésének megváltozása váltja ki. Egyes verébféléknél, mint például a kanárik, a vedlés tavasszal kezdődik és egész nyáron át tart. Először általában a madár begyén és fején cserélődnek le a tollak. Ezt követően a tollazat többi része is megújul, a folyamat a fark- és szárnytollak cseréjével fejeződik be. A procedúra két-három hétig tart, ennek végére valamennyi régi tollat új vált fel. A vedlés alatt megnő a madár étvágya, ezt figyelembe véve kell táplálását megoldanunk. A madarak számára ez megterhelő, stresszes időszak, a betegségekkel szemben is kevésbé ellenállóak ilyenkor.

Mikor forduljunk állatorvoshoz?

Egyes madárfajtáknál tapasztalható a "francia vedlés". Nevét onnan kapta, hogy Franciaországban írták le először ezt a fajta abnormális vedlési folyamatot. Általában hullámos papagájoknál, nimfapapagájoknál és afrikai törpe papagájoknál figyelhető meg. Mindeddig nem ismert, más fajták miért nem hajlamosak a francia vedlésre.

A francia vedlés során az elvesztett tollak cseréje hosszan elhúzódik és általában csak a repülőtollak legnagyobb részének hirtelen kihullása után kezdődik meg.

Feltételezések szerint ezt a fajta vedlést okozhatja vírus, környezetváltozás, örökletes betegség, parazita vagy táplálási probléma. Ha kopasz foltot veszünk észre a madár testén vagy úgy véljük, a vedlés nem a szokásos módon zajlik, keressük fel az állatorvost.

A vedlés gyengíti a madár szervezetének védekező rendszerét, így a betegségeknek is könnyebben áldozatul eshet. Minél előbb sikerül a betegséget diagnosztizálni és kezelni, annál nagyobb az esély a madár felépülésére

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

2009.12.10.

(Erika, 2009.12.10 18:51)

Hali!Szerintem tök tuti az oldal,nekem is van,ha gondolod,meg is nézheted,címe:www.legjobbgazdikoldala.eoldal.hu
Ja és van egy papagájom...segítettél ezzel,hogy ezt leírtad!! :D
Erika

Jóóóóó

(Kiss Szilvia-Mercédesz, 2009.02.02 14:20)

Sokat segitett a leírás abban,hogy jobban megismerjem a papagájokat.És mivel tegnap kaptunk egy nimfa papagájt,jobban odafigyelek majd mikor vedlik.

Nagyon érdekes

(Kiss Paula-Angyalka, 2009.02.02 14:16)

Nagyon érdekes,és mivel nekünk nimfa papagájunk van figyelni fogom mikor védlik.